Dr. Kis-Benedek József, az MHTT elnökhelyettese
Nevem Kis-Benedek József, 1948 szeptember 4-én születtem. Felsőfokú végzettséget a Kossuth Katonai Főiskolán 1971-ben csapatfelderítő szakon, majd a ZMKA-án katonadiplomáciai tagozaton szereztem 1976-ban. Két év szolnoki csapatszolgálatot követően az MNVK-2 Csfségen, majd utódszervezeténél, a Katonai Felderítő hivatalnál dolgoztam. Öt nyelvvizsgával rendelkezem, 10 évet töltöttem külszolgálatban katonadiplomáciai területen. PhD értekezésemet a ZMNE-en 2005-ben védtem meg. Két külföldi tanfolyamot végeztem nemzetközi összekötői, illetve hírszerző igazgatói szakterületen. 2005-ben a felső korhatár betöltésével nyugállományba vonultam. 2005-2010 között a HM EI Zrt-nél dolgoztam innovációs főmunkatársi munkakörben. 2010-februártól egyetemi docensi munkakörben dolgozom a ZMNE-n, a nemzetbiztonsági tanszéken.
Tagja vagyok a BHKK kuratóriumának, és a Jászi Oszkár Külpolitikai Társaságnak. Vezetőségi tagja vagyok a Felderítő Társaság Közhasznú Alapítványának.
Négy éve nemzeti szakértőként tevékenykedem az EU 7. keretprogram biztonsági témájú pályázatainak elbírálásában. A Magyar Hadtudományi Társaságnak 2003 óta vagyok tagja, 2006 óta a Nemzetbiztonsági Szakosztály elnökeként tevékenykedem.